Nógrádszakál története
Az egyik legszebb fekvésű település a megyében, északról az Ipoly határolja, délen a Cserhát andezit kúpjai merednek fölé, a folyó karnyújtásnyira, s túlnan már a szlovákiai Busa házai, arrébb pedig Múlyad különleges temploma, kertjei látszanak. S ha távolabbról, a kálvária dombjáról, vagy az országútról pillantunk a falura, messziről villog hófehér, csipkés templomának tornya.
Története távoli időkbe vész, csak vélik a helyiek, hogy a közeli Aranydomb-dűlőben ősi temetkezési hely lehetett, mindeddig nem lelték régészek ennek nyomait. Találtak ellenben, még a múlt század eleji vasútépítésekkor épületmaradványokat és urnákat. Éppígy félig-meddig titok a Kastély-hegy mára nyomaiban sem látszó romja, mely állítólag pogányok vára volt valaha, aztán az Árpádok idején monostor, később főúri kastély.
De nem bizonyos a Szakál név eredete sem, gondolják a török puszta szóból levezetni, míg mások cseh gyökerekre esküsznek, megint mások egy személynevet sejtenek mögötte. Annyi biztos, hogy a XIV. században lakták Szakált, s hogy a XV. században a Guthi-Országh család birtoka volt, később a Dályaiak, a Lossonczyak, majd a Forgáchok lettek legnagyobb urai.
Viszonylag kevés ideig tartózkodott itt a török, Ali, aki Drégelyt elfoglalta, az itteni magaslatokról lövette Busa kicsiny erődjét.Mikorra elvonult az oszmán sereg és az utánuk következő hadak, még mindig maradt itt tizenhat magyar háztartás. A vészeket követő úrbéli rendezés gróf Forgács Miklósnak és Jánosnak, Kováts Ferencnek és Szent-Ivány Gábornak juttatta a legdúsabb földeket.E családoktól aztán másokhoz kerültek a birtokok, s az idő közben emelt kúriák: a Szent-Ivány családé a XVIII. század végén épült, Szígyártó Pálé lett, a Szerémyeké 1850-ből való, s Hoffman Ödön költözött bele, a valamikori Keberich-féle úrilakban Hammerszky Ede élt, későbben pedig Veres Gyula vette meg.
Veres Madách Imre nagy barátja volt, gyerekeinek is ő lett a gyámja, így házában gyakorta vendégeskedett a költő. De szívesen látogatta a falut Kittenberger Kálmán is, a híres vadász ma sem menne haza hoppon, a környező erdők ma is gazdagok vadban. És halban is, az Ipolytarnóc felé kanyargó út mellett ritkán történik meg, hogy ne sorjázzanak a folyón horgászók járművei.
Bővelkedik a táj más természeti értékekben is, már a XVIII. századtól ismerték a Csevice-kút savanyúvizét, járnak érte távolabbi településekről is. A helyiek szeretnék értékesíteni, ahogy a Ráróspusztán, a festői üdülőtelepen meglelt termálvízre meg idővel fürdő épülhetne. Meg kell említeni a Páris-patak andezitbe vájt völgyét is, évmilliók mostak a Litke és Szakál közti vulkáni takaróba tizenöt-húsz méteres meredélyt. A földtörténeti tanösvény kivált csapadékos időben és hóolvadáskor nyújt páratlan látványt, ekkor megéled az amúgy száraz patakmeder.
S ha mindezt már bejártuk, érdemes fölsétálnunk a tájat uraló neogótikus stílusban épült templomhoz, aztán a Kastély-dombra a búcsújáró kálvária mentén. Képzőművészeti élményt nyújtanak a stációk domborművei, s egybekelve a természet alkotásaival – az Ipoly völgyének látványával, a vidék csöndjével, a lankák közti falvak hangulatával – átmossák az arra járó minden érzékét.